Kékpróza

Leesett előttem a kékmadár. Anyám beteg. Bőrén vörösben kéklő pillangókat kreált a sejtpusztulás. Szeme kék tűzben ég. Hálót font madártestére a kékség. Bánata lebeg kék lelke felett. Ránk sikított a kék végtelen.
Kék füst majd átöleli, örvénye felemeli, kéklő vízsugárban a fák emlékét őrzik.

Hol van a kék borospohár, amelyikből ittál? Kezemben szétroppan a kristály.
Kékvér álmot fest. Karácsonykor szőke kék szemű, síró-babád leszek.

Bolha a dobozban anyáért sír

Szeretnék elbújni. Vagy a lelkiismeret? A szél egy kartondobozt rugdos. Belepi a hó. Sietnek az emberek. Beszélni kellene valakivel. De csak a depresszió figyel. Visszafordul.

Letérdelek a sarokba. Mint gyermekkoromban. Sötét van. Félek. Hányinger környékez. Felállok. Kiugranék. Hangokat hallok. Reszketek. Üres a doboz?

Látom, ahogy táncolnak az esküvőn. Apám keze anyám forró derekán. Hallom, hogy rólam beszélgetnek. Anyám, aki soha nem volt szerelmes, de őt minden férfi szerette, apám karján gyönyörű.

Mit tegyek érted? Kikecmergek innen? Maradj még, anya! Nincs egy bogár sem! A hátukra estek. És az utcán fejen állnak a házak! Az ágakból gyökerek nőnek. Érted ezt? Az emberek a kezükön járnak. És visszafelé úsznak a halak!
Karácsonykor a beigli is keserű lesz. A Jézuska öregember. Vagy a lelkiismeretem.

Karácsonyi hurok

Anyám egy lábon áll. Gyerekkoromban azt mondta, a gólya hozott. Járókeretén most tótágast vet a szokatlan, meleg karácsonyi napsugár.
A teraszon sétál. Én ülök. Szememmel kísérem. Nyakunkra a békesség kendőt köt.
Milyen szép vagy?! Nézem az albumot. Fotóidon a múlt is mosolyog.
Apa meghalt. Nem akartam másikat. Sajnálom.
Kacska lábad spiccel. Balerina! A szomszéd fái hajladoznak.
Látod? A szél elharapja hangom. Úgyse hallanád. Hurkot kötött rád a bénaság.
De én kioldozom, csak hagyj időt! Le kell mosnom magamról a jövőt.

Karácsonyi mozaik

Az utcán flitteres hófátyol lebben. Beüvegezi a gallyakat. A házfalon vidáman lebegnek. Anyjuk mellére hajolva kisbabák az Ave Mariára cuppogják a Szeretet ritmusát.
Verebek tapsolnak a járdán. Karácsony este van. Ma mindent szabad.
Hangjegyek énekelnek, ugrándoznak a kottán. Festményen kinyílik a virág. Kéményből forralt bor pára égre írja: Jó éjszakát.
A Föld spicces. Egyfolytában nevet.
A járdán hófehér estélyiben talpnyomok keringőznek. Kovács néni csak les az ablakból. Egy szemetes tartón szétnyomott rágógumi mosolyog. Olvadozik a parázsló csikk mellett.

Valaki behúzza a függönyt. Nem látja az angyalt a mennyből.

Jóllakott önámítás

Nézte az akváriumot, miközben csámcsogott. Az olajosan csillogó, vöröslő lé jólesőn folyt. Torkán nem akadt meg a ponty. Se háromszázhatvannégy szálka. Kifilézte. Házi kenyér és egy-két korty száraz fehérbor.
Gyertyaviasz-illat integetett. Állított karácsonyfát. Terpeszkedett alatta egy (-két) ajándék lustán. Látta hintalovát (apja bajszába belekapott a láng), fia legovárát.
Hol lehet most? Megnőtt. Jó külföldön. Biztos. Egy (-két) év. Hazajön.
Vacsora után bekapcsolja a skype-ot. Gondolta.
De elaludt kilenckor. És álmában vitatkozott.

Sílécen az év

Felhő kontúrt húz a Napra. Csalfa szemében a bár megcsillan. Örül a zene. Lengnek a női szerpentin-ruhák. Táncolnak az üvegek. Marinírozott cseresznye pirul a pohár alján. Ropog. Kint a hó csúszik a lesikló pályán. Bukdácsol néha. A szél ráírja: BUÉK. Pezsgő színű a táj. Koccintanak a fák. A hóesésben egy pehely a magány. Szép. Mint szállodaszobák ma ő is kacér. A jövőnek udvarol. Akár konfetti szállnak előtte a hónapok.