Rózsáiddal érezve

Szellemed szivárvány
színű aura,
körülöttünk lebeg.
És virágba borul
az emléked rokonok,
diákok, kollégák kezében.
Rózsa, a feleséged,
csokorba fontad
magadnak lányaitokkal.

Szemükben gyémánt
lesz a könnycsepp temetéseden.
Fázik a koporsó,
csipkét sír a lepel.
Emlékszel?
tánc közben homlokunkra
a verejték madeirát hímzett.

Arcunkat most fájdalomfátyol takarja,
súrolja a földet.
Még kapaszkodnánk beléd,
de a végtelen erősebb.
Sugarak bölcsőjében
ringatózik emléked,
mint szopránhang a levegőben.

Letérdel hozzád
lelkünkben a szeretet,
vérköreink lánccá fűződnek.
Emelkedj!
- már elengedünk -
napsugár-fénygömbben.

Egyedül egy reggel

Lefittyedt az ajka Az éjszaka szaga menekült a szájából A férfi tegnap reggel Felkelt Kiment A lámpa burája kalapot tett rá Ivott egy korty vizet Még fennakadna a lefolyón Csillogott egy csepp Nézte a 71 kilós nő árnyékát A tűzhelyen forgolódott egy porszem Kávéra vágyott A szomszéd szemben széthúzta a függönyt Alig látta Felvette a szemüvegét Majdnem belelógott egyik szára a pohárba Hullott a haja Melirozott A lelke Kacagott a szobában Minden Felöltözött Újra Kifolyt a szoknyából A zipzár a bugyijába harapott Egyszer-kétszer A liftet elkerülte Egy emlék miatt Szaladt lefelé A lépcső vigyorgott A harisnyáján lefutott egy szem Az utcán egy férfié a testén Derékon ragadta a szél Letépte a névtábláról a nevét Nem akart emlékezni rá Ragasztott egy ragtapaszt a helyére Talán más simul hozzá Már mindegy Kettőjük között Ő munkába megy Mosolyog egy repedés a járdán

Szigeti ködök

Akár lúzer talpa alatt a járda,
begyűjti nyúló nyálak nedveit,
rokkant rockban járja a (s)toppos lánnyal,
„csakúgy” megtapogatva melleit.

Eltakarja depressziós szemeit
holland sodort füvével szájában,
mint hídról a lelkis, a nőbe ugrik,
vonaglik a teste kéjtavában.

Hajpántja kígyózik a raszta hajon,
pódium előtt zaj a Szigeten,
leszédül a húrokra élettelen.

A sátrában tegnap egy vakond kotort.
Talán a koton akkor durrant el,
miközben a „Spinne” újra élvezett.

Szerelembábús

Mikor velem vagy, a kör még kerekebb.
A négyzet szögeiben fordított
szivek, az enyém is bucskázik neked,
mint nyári pántos ruhán virágok,

ha leveszed a szerencsés boxered.
Mindig hozzád ér, de engem karolsz.
Hasamon elbújik a verejtékcsepp,
hogy rá is gyöngyözd férfiharmatod.

Nézegess, kérem ujjad, költözz belém.
Hatalmas erőd combom szorítja majd.
Barna szememben a kirakat legyél.

Add rám a kéjkengyelt, meglovagollak.
Mint porcelánbábút öledre tégy.
A nemek vágy-partiját kezdjük már, na!

Eltemetett szülő, városom

Jégvirágos autóban kucorogtam. Kabátomon könnyeztek a hópelyhek. Lecsuktam a szemem. Piros szoknyámon elpirultak a pöttyök, amikor az Őszi tárlaton egy meztelen nő képe előtt álltunk veled. Neked nem panaszkodhattam már el, hogy Ati (ő inkább anyával járt a piacra) 12 éves koromban meglesett. Álarcként szürkült arcára az ablaküveg. A Bál a Savoyban „gombiván”-ja tetszett. A „bánbán”-os nem. Véresre vakartam a végére a térdemen a sebet. Akkor súgtad anyának, hogy rólunk is jelentenek. Nem értettem. Én szerettem az iskolában felírni a táblára a hiányzók nevét. Te az óraszíjaddal játszottál. Szívesebben néztem. Az 57. születésnapodra kaptad. Én ötvennel voltam kevesebb. Eljött a kártyatársaság. A vacsora elől a diófára menekültem. Megértetted. „La Bella mangolica” akartam lenni. Ezt még elmondhattam az évzáró után. A Lóci óriás lett. Ez butaság. Ugye?! Hiányzott, hogy felemelj. Már nem tehetted. „Rosszalkodik a szíved” – mondtad. Én is szoktam. A kertben a futórózsa szirma őszre hasonlított a bőrödre. A műv. ház előtt a balett után egyet a hajamba tűztél. Nagymamának a bibliában volt lepréselve. Én az olvasókönyvembe rejtettem. Miután meghalt, nekem adtad a rózsafüzérét. Másnapra véletlen szétszakadt. Mint egy ér a szívedben, magyarázta anya, amikor éjszaka a kórházból hazaért. Akkor az egyszer bújhattam Ati mellé. Rámölelte a félelmét. Szívünk ritmusára nyikorgott az ágy. Libabőrös lett a lepedő. Letakartak téged is. Nem láttam semmit. Szerettem a vakot játszani melletted. Tudod. Szempillámra a fagy madeirát hímzett a temetőben.

Titkok az esküvőn

Rózsaablakok vezettek az oltárig Kísértem fiam Karoltam Karomban tartottam Valamikor Magzatvizem tavában lebegett A padon sétapálca és cilinder mellettem Tanúd lesimogatta könnyeim Szokatlanul csillogtak szemedben Többször néztél hátra A szertartás alatt a gordonka hang mellém térdelt A szeretet kinyílt Rózsákat font menyasszony koszorújába
Lelkem akár fehér ostya a pap kezében a magasba emelkedett
Ujjaim azóta nem fogta senki Szorosan tartottad mint a Túró Rudit Mindig kértél De nem maszatoltad szét Titokban megint beszélgetek veled Jó Nem fogok elveszni ha elveszek is Tudom Benned kucorgok majd mindig és most Én is fogom a gyűrűt amit egymás kezére húztok

Pehelykönnyek

Madeirát hímeznek
a fákra a pelyhek.
Irigykedik a szél,
felkap ezer nyárfapillét.
Fátyolt terít a pázsitra.
Henteregnek a bogarak.

Néhány apróbb pihecsepp
megijed, elbújik
a virágkelyhekben.

Egyetlenegy bátor
a bibén trónol.
Büszke kis bóbita.
Pity-pang - mondja,
és kikacagja
a pollent a szememben.

Gyengeségeim

most jó lenne berúgni
de nincs itthon
semmi egy nő-
nek illik?, látszik?
szart!
írni mindenki tud
kerülgetem magam is
mint macska
de forró a kása
nem hiába idézzük adyt
költő itt mindenki
akinek tépegetni lehet a szárnyát
és ellebeg akár pillangó
jézus keze
alatt lárvák nyüzsögtek a dombon
töröljétek csak hajamba lábatok
mert versem szája habzik
piros-kék foltos a teste
dobáljatok már meg:
van mobiltelefonotok?
multivitaminlé csurog
a billentyűzeten magam vagyok
a vershús eladó
csináljatok nekem reklámot
majd lekerékpározom

Költ-észet

A füle alatt egy gombra kattintott. A feje fölött egy fénycsík babérkoszorút font. Elkezdett gépelni. Beírta a témát, a stílust, a műfajt. Felsorolt költői eszközöket, érzéseket. Megadta a szótagok, szavak, sorok számát. Bepötyögte a ritmus- és rímképletet. Beállította az Írásjelek funkciót. Pár perc és egy vers jelent meg a monitoron. Átnézte, javította a hibás szókapcsolatokat. Szinonimákat keresett. Ivott még egy korty vizet. Elégedett volt. Az első négy sor tetszett neki a legjobban. Azt Isten adja. Így tanulta.

föld bolygó kráterébe
bújt el az Isten
hatalmas keze látszik
visszainteget

Elfáradt. Gombnyomások ismét. Kikapcsolt a gép, eltűnt a költő.