Rózsaablakok vezettek az oltárig Kísértem fiam Karoltam Karomban tartottam Valamikor Magzatvizem tavában lebegett A padon sétapálca és cilinder mellettem Tanúd lesimogatta könnyeim Szokatlanul csillogtak szemedben Többször néztél hátra A szertartás alatt a gordonka hang mellém térdelt A szeretet kinyílt Rózsákat font menyasszony koszorújába
Lelkem akár fehér ostya a pap kezében a magasba emelkedett
Ujjaim azóta nem fogta senki Szorosan tartottad mint a Túró Rudit Mindig kértél De nem maszatoltad szét Titokban megint beszélgetek veled Jó Nem fogok elveszni ha elveszek is Tudom Benned kucorgok majd mindig és most Én is fogom a gyűrűt amit egymás kezére húztok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése