Nyálas csap

Száraz szájjal ébredtem. A lámpabura árnyéka kalapot tett álmomra. Átmentem a fürdőszobába. Ittam egy kortyot. A mosdókagylóban nem fértek el az emlékek. Összecsapkodtam vízzel a tükröt. Nem akartalak tisztán látni. Szép voltál. Én is. Amikor itt. És utána. Mosolyba öltöztettük egymást.
Másnap fékezéskor begörcsölt a lábad. Nevettem (most talán te az érzéseimen),
miközben feltételezéseid mesélted.
De levetlek magamról, bár rúzs helyett még könny csillog a számon.
Ennyi sós elég is reggelire. Valami édeset kell ennem.

Tanítjuk egymást

Sétálunk a teraszon. Már le tudod tenni a lábad. Nevetünk, gurul a járókeret. Nem fázik a kezed. Nézem szép hosszú ujjaid. Felmelegítik a lelkem. Sálad leng. Mosolyod gyógyít. A szél egykedvűen játszik. A cigarettán. A téli nap még szégyelli arcodat. Elbújik mindig. Én is szeretnék.
Mégis.
Gyere, nézd, ott építkeznek! Kórház lesz. Mondták. Nem kell újra befeküdnöd, ne félj! Nedvező sebeid hamarabb leszáradnak lábadról. Tudom, holnap infúzióra kötnek, de böjtölök majd veled, Anya.

Unalomig illúzió

Fiókba rejtett fogkefe kiszáradt. Kemény. Én is. Szeretnék.
Rongyosodik a pólód. Minden héten kimosom.
Nézem az ajtót. Fehér. A zár is téged vár.
Elmegyek az orvoshoz, nem jól látok. A filmben te vagy a főszereplő, az ablakon az árnyék.
Biciklizünk. Fogjuk egymás kezét, húzol magad után.
Nyáron együtt megyünk a boltba, veszel egy szív formájú csokit. Belekóstolsz a lábosba, megmosom a hátad. Emlékszel? Ráírtam rúzzsal ötvenszer a nevem.
A Balatonon meghajol az aranyhíd, amikor rám csapod a vizet. Átölellek. A fény közénk kúszik, szívet formáz.
Én hallá változom, boldog vagy, amikor kifogsz.

„És még”

várlak izgulok
mindjárt megjössz
az asztalon vacsora
négy fogásos
-házi tündér is vagyok-
gyertya
tükörbe mosoly
fülemhez parfümöd
sürgetem az időt

megigazítom a hajam
salátád műanyag tálban
kínai levesed „tészta módra”
-a te kifejezésed édesem-
tányéron lazannyád
(a mirelit szerintem jobb)
mellette joghurtod
hogy aktívan!...

jaj hol vagy már

zörög a zár
futok eléd
kezedben szatyor
-virág helyett-
benne hurka kolbász
holnapi vacsora
csodás
előtte fürdés masszírozás
rítus szerint
utána egyél
és még át kellene utalnod
a számlámra egy kis pénzt is

Kiszámított pánik

Városok, falvak, iskolák,
Hideglelés Némaság
vírusgazdát talált.

Féreg rág képernyőn,
Lappang,-
az árulás is fertőz.

Tudja valaki:1 + Nem 1=?

- vagy ki telepít
végre,
illetéktelenek ellen,
káromkodásból állított
katedrális helyett
szeretetből ingyen
tűzfalat.

Januári mail helyett

Rajzoltam egy szívet.
Néztem sokáig.
Lehúztam, utána karistoltam
percekig. Kilyukadt a papír.
Kész. Nincs hová nyilat rajzolni.

Magamba neveltelek
(talán foglalkozási ártalom),
de elszerettél tőled.

Megjött az első őszi mail.
Cseréltem volna egy falevéllel.
Most már fázom ott bent. Kihűltem.
Megöllek magamban. Talán
az emlékeket is. Sorozatgyilkos leszek.

Szemed hajnali pázsitján nem látsz
meztelen. A nap nem táncol
konyakos pohárban.
Kávéd ízét nem érzed a számban.
Nem guggolok reggeli közben előtted.
Nem eszem villáddal.

De ne félj, te nem érzel majd fájdalmat.

Keresd meg magad!

A parkban egy kislány jött szökkengetve felém. Táncolt mindene. Két copfja mellkasát verdeste. Rajta mint hágcsón napsugárnyaláb futott felfelé. Közelembe ért. Rám mosolygott.
-Nem fázol? – kérdeztem.
-Csak a gyógyszertárba akartam átszaladni. Apa ott gyógyszerész, tudod?
-De nincs rajtad semmi!
Magára nézett.
-Azt hittem, csak álmodok. Tényleg meztelen vagyok?
-Otthon egyedül voltál?
-Nem. Néne vigyáz rám. Ő apáca, tudod?
-Hány éves vagy?
-Hét leszek.
Nyakában egy kis lánc vonzotta tekintetem. Valamikor én kaptam apától ilyet. Kereszt függője volt.
-Szép a nyakláncod.
-Az iskolába nem vihetem. Aranyból van, tudod?
-Menj először haza! Öltözz fel! Megfázol.
-Dehogy! Hisz te álomnéni vagy! – mondta mosolyban fürdő szájjal.
-Gyakran álmodsz? Hogy hívnak? – kérdeztem tőle egyre rosszabb hangulatban.
-Anna. A nagymamám is így hívják. Minden nap álmodok. Anya elmondta mi az. Én néha mégis azt hiszem, igaz. Ma azt álmodtam, hogy átmásztam a kerítésen a szomszédba. A combomba belement egy szálka. Nagyon fáj! Látod, milyen nagy?
Levettem a szemüvegem. Kicsit felhajtottam a szoknyám. Sebéről az enyémre néztem. Mi történt? Ki ez a kislány? Álmodok? Anna nagymamám 40, gyógyszerész apám 45 éve halott. Néne, a nyaklánc… Képtelenség!
-Megpróbáljam kihúzni? – mondtam mégis.
Hozzá akartam érni, hogy megtudjam, érzékelem-e.
-Ne! Apánál kapok C vitamint! Szeretem szopogatni. Itt leszel még? Hozzak neked?
-Aranyos vagy.
Elszaladt. Átcsillant meztelen hátán a nap.
Rágyújtottam. Ma vagyok 55 éves. Valamikor nem gondoltam, hogy megélem. Napszúrást kaphattam? Még fél órája se vagyok itt – pillantottam az órára. Talán hallucináció volt az egész.
Pár perc telhetett el és hallottam:
-Álomnéni, hoztam! – nyújtotta felém az ujjai közt olvadozó kis sárga drazsét.
Nem nyúltam érte.
-Vagy a szádba tegyem, mint apa nekem?
Kinyitottam a szám. Az édes íztől felfordult a gyomrom. Alig tudtam kinyögni:
-Köszönöm.
-Gyere máskor is! Szia! És hidd el, nem fázom! A macis paplan van rajtam, amit karácsonyra kaptam, de a pizsamát nem szeretem.
Csak néztem utána. Kacskaringózva szaladt. Lehunytam a szemem, majd azonnal kinyitottam. Otthon megkerestem a nyakláncot. Felpróbáltam. Nem tudtam bekapcsolni.
Másnap elvittem az ékszerészhez. Hazafelé leültem a padra, de rögtön felálltam.
Szemben a fa mögött Anna feje bukkant föl. Rám nevetett. Fogta a törzsét, és táncolva körbekerülte. Copfjai lengtek utána. Az ágakkal bújócskáztak.

Kikapcsol a férjem

Megőrjítesz! (Már megint magamban beszélek.) Csak nyomogatod folyton azt a távirányítót,
mintha szintetizátoron játszanál concertot. Miért nem nézhetek végig végre egy filmet?
Kapcsolgass már akkor, ha nem veled tévézek! Lábad megint a tányér mellett van az asztalon! Hol vagy, mégis mit gondolsz?! És ne fütyülj már! A világból kergetsz ki! A fejem majdnem szétrobban így is. De te soha nem vagy tekintettel rám! Az újságot megint a földre dobtad. A büdös zoknid pedig a hűtőben. Nem vagy teljesen normális!
Elegem van! Menj aludni! Hadd dőljek le a kanapéra egyszer én is. A gyerekektől persze nem búcsúztál el. Hát apa az ilyen?!
Ekkor hozzám hajolt, átölelt. Erős ujjai alatt egy percre a távirányító én lettem. Csináld még, szerelmem tovább! (De természetesen most is csak magamban beszélek.)

-A gyerekekhez még beugrom egy pillanatra – mondja, és csókot nyom számra.

Ez abszurdum…, ha

Ma éjszaka álmodtam. Egy szupermarket hűtőpultjában magam megláttam, elámultam.
Mellettem fóliába csomagolt véres húsok. Nyers szagom elviselhetetlen volt. Csak szívtam, szívtam magamba a folpackot.

Jött egy férfi. Csirkemellet akart venni.
Nem vagyok árucikk! - kiáltottam… volna, de már a bevásárló kocsiban kapálóztam.
Egy alma kedvesen rám mosolygott. Együtt finomak leszünk!- hallottam.
Bőrömön a szőrszálak tiltakoztak. Hiába. Egy óra múlva megnyúztak.
Tepsibe kerültem. Mellém alma, szilva, bacon szalonna. Jó sok fűszerrel is megszórtak. Prüszköltem.
Nem is rossz recept. – villant át agyamon.

Egy gyerek nem akart enni belőlem.
Miért szidjátok?
Kérdeztem volna, de már tudtam, hogy hasztalan.
Felnőttekbe kerültem. Gondolkoztak, miközben rágtak.

Eltelt pár óra. Megemésztett szagomtól hányinger környékezett, s valami nagyon nyomott. Egy nő kotorászni kezdett gumikesztyűben bennem.
Megtaláltam! Itt a szaros gyűrűd! – üvöltött.

Hazudsz! - kiáltottam. Add vissza a karikagyűrűm!

A barátom felébresztett.
Azt tanácsolta, reggel írjak meg mindent.

Már este van. Őt egész nap hiába hívtam. A barátnőmet is. Valami nem kerek.

Most úgy érzem magam, mintha légüres térben lennék újra.

Csip-csip

Piros lábnyomok

Valaki elém tette a "Következő vásárló" feliratú rudacskát. A futószalagra ültem. Átkulcsoltam a térdem, jobbra-balra pislogtam. Klattyogott a pénztárgép. Kerestem a nő szemét. De csak felemelt, végighúzott egy lapocskán. Átvilágított a sugárnyaláb. Kihúzta a nyelvem. Sietősen belepréselte kis fekete gépébe. Megrántotta. Meglökött, a bevásárlókocsiba buktam. A szürke rács hideg volt. Arcom steppelt párnára hasonlított. A földön plattyant pár vércsepp. Fel akartam tápászkodni, de hol erre, hol arra gurultam. Taszigáltak.
Kint havazott. Az orrom csak csöpögött. Még hallottam, hogy valaki felkiált: -Jé, piros hó esett!

Reklám-sztori

A Szeretet ült a kirakatban. Mellette a Bánat feküdt. Az emberek siettek. Néhányan visszafordultak. A Szeretet mosolygott, a Bánat laposan pislogott. Hiányolták a figyelmet.
Hát, ruhát cseréltek. A Szeretet gyönyörű volt meztelen. A Bánatra kicsit szűk lett a ruha.
Nem érték el a kívánt hatást, bár köröttük ünnepi fények csillogtak.
A Télapó integetett, a bárányok bégettek, Háromkirályok előttük térdepeltek.
A Bánat már nem tudta, mit tegyen. Fejre állt. A Szeretet csak mosolygott tovább. Majd hozzábújt. Ölelkeztek. Szikrázott minden.
Hanarosan a kirakatokban apró Szeretetek játszottak. Nevetgéltek, ide-oda futkároztak. Lekapták a Télapóról a sapkát, meglovagolták a bárányt. Mind Kiskirálynak érezte magát.
Az utcán a járókelők megálltak. Nevettek magukban.
A Szeretet hozzásimult a Bánathoz újra.

Télcsillag és télvirág

Húzza a hideg érzések szánját,
reszket a tél.
Olvadó szépség búcsúja fehér,
féltő kézzel nyúlok
egy pajkos hópehelyért.
-Gyere, legyél enyém.

Gyengéden egyet elkapok,
vele végre
télszerelmest álmodhatok.

Télcsillag hódolóm átölel,
télvirággá válok:
hófehér brokát sziromtest,
vékony fátyol, zöld uszály.

Kristálymintás virágágyba
fekszünk, napsugárban
megfürdünk.

Mikor felébredek,
kidugom fejem,
mint a legelső hóvirág.

Őssejtek köldökzsinórban

Szívünk csomóját
olló se vágja.

Most én hasadok.
Mellemen ősz fejed
a bross.

Majd összeillesztelek,
mint gyerek a puzzle-t,
ha darabokra szóródsz.

Kimosott vers

A legszebb ruhában írtam.
Kiskabátom felső zsebébe,
a bal oldalra rejtettem.

Úgy voltam csókjaiddal,
akár te -
kisfiúként a Sport csokival.

A kabátot cetlistől kimostam.
Fehér szöszök repkedtek
az udvarban.