Préselt jégvirág

Lelkem konyuló ág.
Olyan attilás.
Pénteken jöttél mindig.
Vettem tulipánt.
Te dolgod lett volna.
Sokadszor.
Hiába. Vártalak.
Az ablakon préselt jégvirág.

Talán nyáron lenyalod
számról a fagylaltot...

Összenyomva

Csikkszőnyeg az iskola előtt. Kólás flakonok, energiaitalos dobozok. Összenyomva
szédelgek a buszhoz. A kerekek gyötrődnek. Felfordul a gyomrom. Csomagolópapírba burkolt, ragtapaszos kirakatok.
Rendőrök hozták be a két gyereket. Óvszert és csokit „tulajdonítottak el”.
Ma a pszichológus is jött. A teszt szerint érdeklődő „bohóc” vagyok. Szeretnék mindenkinek megfelelni. Nemet nem mondok. Vágyaim elnyomom. Kinevetnek.
Tavaly még ez a minőségbiztosítás is érdekelt.
Szorít a szoknyám. Széthullott törmelékek az utcán. Sötét a kultúrház. Surrog a harisnyám.
Reggel furcsa hangokra ébredtem. Madarak énekeltek. Hétvégén viszünk anyának a hóvirágból. Andrásnak nem lesz tréningje. Egy hónapja volt itthon. Együtt megyünk „nagyanyó”-hoz a kórházba. Meg kell csináltatnom vele a zárat. Nyikorog az ágy is!
Sírni fogok az esküvőjén. Beszorul a szívem. Kötnöm kell majd az unokáknak pulóvert?

Újszülöttek között akarsz

Kijöttünk a moziból. Mindjárt ügyelnem kellett.
Számhoz ragadt a cigi, mikor azt mondtad, hogy neked misztikus szerelem kell, hogy gyerekek sírjanak mögötted, villogjanak gépek, inkubátorok zizegjenek, de az asztalon én kapálózzak.
Megbotlottam a lépcsőn. Számoltam magamban. Jött egy mentő. Talán beutaltatlak. Mindegy. Hagyjuk az egészet. Nem kívánom, hogy a halál neked vetítsen fantasyt. De a jelszavam lecserélem. És delete.

Összemegyek

Hideg van kint. Bennem is. Azt hiszem, soha nem kívánok többé férfit. Fázom napok óta. A gázóra hangos. Megfizetek érted. Fekete lyuk vagy. A fényt csak képzeltem hozzád. Magamnak köszönhetlek. Helyetted. Szívesen lennék a lelkiismereted. Legalább egyszer kicsit rossz. Folyik az orrom, kapar a torkom.
A függönyön ráncosabbak a redők. A szőnyeg libabőrös. Összehúzódik minden. A lelkem mintha csigalépcsőn menne.
Mondtam, hogy klausztrofóbiás vagyok?

Emlékek, nem csak játékaimról

Kopott széken ültem a szabadtérin. Kényelmetlen volt. Kapargattam a festéket. Szerettem leszopogatni az ujjamról a vért.
„Hazám, hazám, te mindenem” - gondolataimból az áriák mindig kizökkentettek.
Egy hete a „gombivános” jobban tetszett. „Én vagyok La Bella mangolica” - énekeltem.
Bál a Savoyban. Apáék nem báloztak soha.

Rólunk is jelentenek - súgta anyának. Nem értettem. Én szeretek jelenteni. Felírni a hiányzók nevét. Én nem hiányoztam soha! Anya, apa és Ati, a bátyám se. Nem voltunk betegek.
Ő mindig Csekét-t hallgatta a Szabad Európán.

Évinek az emlékkönyvébe a szívek, virágok mellé bekarcoltam a golyóstoll hegyével,
hogy senki más ne lássa: „Táncolj és nagyra nősz!” Vele fedeztük föl először puncinkon a szőrt.

Melinda enervált - mondta anya. Apa bólogatott. Szép volt az órája. Ő azt kapargálta folyton.

Ne kalimpálj! - szólt rám. Máskor is figyelmeztetett. De nem ért le földig a lábam.

Mikor visszanéztem, már nem láttam a széket. Álmos voltam. És gyakran játszottam
anya és apa között, hogy vak vagyok. Mégsem hunytam le teljesen a szemem. Féltem,
összevesznek.

Ötvenöt éve látom

fagy ver csipkét az ágakon
torokban sóhaj
majd egy sikoly
hozzád hajol az orvos
felsírok

duzzadó melleden
parányi kezem
magzatvíz mosta
édes ritmusra
mozog a csepp-száj
krémszínű tej csordogál
szíveden
én lettem az anyajegy
kezed a pólyám

Hitre nincs pénz

Bolyongok a polcok között. Születésnapom lesz. Ötvenötödik. Fonnyadok, mint a hitem. Néha azt hiszem, Istennek be van kötve a szeme. Vagy nyelvére száradt a káromkodás.
A szupermarketek előtt szakállas öregemberek nyújtják kezüket. Megfagy a könny. Harangcseppje nem elég hangos. A pénz csilingel. Válogatják mannából az angyalok.
- Tessék, ezt a kiflit Isten küldte neked. Mondj érte imát!
Karikás szemű öreg lebiccenti fejét. Szerintem, tudja, hogy hazudok. Az Úr helyett mellette a fagy kuporog. Az est felkavarodik a szélben. Pörög a kerék. A kocsi maradna még.