Csalások

Csaltam. Először hatévesen. A nevelőnő, Néne mondta, hogy felsős koromig megbocsát az Isten. A bátyám, Ati vett rá. Megkért, tapsoljak össze-vissza. Majd azt hiszik, nem jó a hallásunk. Együtt jártunk volna zongoraórákra. De én sem akartam. Bár hangom, mint az angyalkáké. Apa ismételgette gyakran. Mikor skáláztam, a spaletta résén át egy fénycsík beszökött. Az tetszett. Követtem a szememmel. Egy lebegő hangjegyvonal, ahol le-föl bucskáznak a kottafejek, mint apró kötéltáncosok. De olyan nyúlós hideg és rossz szag volt a tanárnő szobájában. Akár a pincénkben. Féltem a szellemektől. Néne tudta biztos. Csak az őrzőangyalom láttam egyszer. A padló fölött lebegett. Ezüstös fátyolban. Hosszú haja a csillárig ért. Mosolygott. Megnézhette a körtéket. Én is akartam többször, de nem került rá sor. Ati egyszer széttört egyet az udvaron. A zsebrádiót is kibelezte. Épp imádkoztam este, amikor az angyal megjelent a fényességben. A szárnyára nem emlékszem. Térdeltem az ágy előtt. Fejem a paplanon félrehajtva játszottam. Szem-lecsukósdit. Próbálgattam fél szemmel vagy résnyire kinyitva nézelődni. A bátyám nem hitt nekem. Nem árultam el. Ha csúnyán beszéltünk, leszidtak.
- Hülye vagy, nincs Jézuska, se Télapó, se Isten. Még Csúnyabácsi se!
Ő sokat olvasott. Éjszaka is. Egyszer a nappaliban (én ott aludtam) kereste a halakat. Megijedtem. Másnap kiderült, nem emlékszik semmire. Ma már arra sem, hogy neki mindig három eperrel, meggyel, cukorkával „több járt” a három évvel idősebb jogán. De nem érdekelt különösebben. Anya örökké kárált apa szerint. „Okos enged, szamár szenved.” De én engedtem. Sokszor csúfolt is Ati. „Iá, nagy szamár, mégis iskolába jár.”
Tanár lettem. Ő a fizika tudományok kandidátusa. Fia bankár. Az enyém közgazdász. Pókerezünk néha. Nyerek.

Összekötések

A két ház között egy galamb ült a vezetéken Fekete-fehérség A villám blitz-celt Premier plán az íriszben Nincs rajtam szemüveg Eltört Akár a vezetékszálak Lógnak a levegőben Zsinór-rokon lettem a madárral Tollát rezegtető burrogó Csöpög az eső Az antennákon reszket a levegő Elszállt a madár Magam maradtam parázsó az erkélyen A cigarettafüst lombkoronát font körülöttem A lakásban érződött A szag magányos Megmostam a kezem Megkerestem a fagylaltot A citrom és a csokoládé összeolvadt Tegnap az áramszünet alatt Féltem Írtam neked Galacsinokat dobáltam a drótokra Ott szomorkodott ma a galambom Úgy hívhattál volna Hisz összeköttettünk Mint elektromos hálózatok

Esőbenhagyás

Bevásároltam. Hajtok haza. Tócsákban sziromlepedő.
Nedves a szoknyám. Harisnyám sármintás. Orromról csöpög az eső. De blúzomon kibomlanak a cseppek. Esernyő helyett.
Autóból bámész férfi int.
A váltó beakad.
Kendőmre köti magát a kerékpár. A talpam szagolom átölelve a kormányt. Papucsom távolodik, mint papírhajó.
Hahó! – kiáltok.
Lenyelek egy könnycseppet.
Még hallom a morcos motort. Lábamon egy seb vigyorog. Kezemről hullnak függönyként a szirmok.

Jól kinézek

életem lánca lóg
nyakamban
mint logó

kicserélhetnéd gyöngysorra
porcelán szívemből

szép vagyok
belül
csipkés fodros
és élni
55 évesen
megerőszakolt sorokkal

de nélküled is csak
magamba halok

Elvonult

átlóg a függönyön
a vihar lába
a csillár akasztott
teste kileng
az Isten se néz be
de talán káromkodik
mint a vihar

Pehelykönnyek

Madeirát hímeznek
a fákra a pelyhek.
Irigykedik a szél,
felkap ezer nyárfapillét.
Fátyolt terít a pázsitra.
Henteregnek a bogarak.

Néhány apróbb pihecsepp
megijed, elbújik
a virágkelyhekben.

Egyetlenegy bátor
a bibén trónol.
Büszke kis bóbita.
Pity-pang,
mondja, s kacagja
a pollent a szememben.

Választás-ok

(Új dualizmus)

Skálázik az éjszaka
egy macska vinnyog valahol

ma egy kollégám megérintette a vállam

kezed illedelmesen átölelt
még érzem
a korty konyak illatát
amit megittál

tudom
csak választani voltál itthon
láthattad lyukas zokni lobogónk
kuka aranyunk
drága … mondtam amikor te
már otthon jársz ausztriában

holnap szoknyát veszek fel
majd gyűjtök voksokat
a kiábrándult szerelemnek

Ráncos szerelem

Kérlek, ne fürdess meg,
mielőtt a szeretője leszek!

Ne becézz!
Csak számolgassuk ujjunk:
ez elment vadászni,
ez megfőzte.

Mondogasd nevem,
hogy minél később felejtsem el!

Ígérem,
amikor csoszogva lépsz felém,
ugrani látom a kosárlabdást,
és ha nyakkendőd köti a halál,
felveszem legszebb ruhám,
latin táncossá válok,
megfogom kezét.

Nem ezen múlik – mondjuk.

Megszülettél, és azóta nem vagyok. Bár most újra ketten ünnepeltünk. Anyák napját, születésnapod.
27 évig éltem bezárva tücsökzenétlen. Már megérted.

Amióta hazajöttél, jót alszom. Egy nap. A magánynak romlott szaga van. Nem tudod? Olyan, mint a napok óta mosogatóban hagyott edény.

Nem hoztál semmit. Elfelejtetted. Akár apukád. Megjavítottál mindent: a szobakerékpárt, az erkély ajtózárát. Nehezen nyílt.
Miért hittem azt, hogy beszélnem kell, ha hallgatsz?

Indultál. Nem kísértelek le. De utána tányéromra ült a csend. Olvadt a fagylalttortán a hab. 25 gyertya a kukában.

Még kopognak szavaid. Nem engedem a szívemig. Elmentél. 25 évesen először. És újra. Nős férfiként jössz majd.

Kezembe veszek egy könyvet. A csábító. Meséltem sokszor.
Hiányzik egy társ.

Esküvőtökön legyek a fogadatlan tanú? Majd kereslek. Másokban. Magam is.