Menekülés

A magány lábasból etet.
Remélem, tudod.
És hogy nem leszek
többé kanalad.

Emlékszel? Játszottunk.
Megetettelek.
Milyen volt velem
felenni a gyönyört?

Mást találtál,
mondtad a kocsiban.
Én vettem a koncertjegyet.
Pedig Te szereted.
Más nő kell? És
tényleg nem rakod ki
scrabble közben többé a nevem,
az im-re pont
nem lesz a csókod?

Az ernyőm te vetted.
Az autódban hagytam. Véletlen. Vagy nem.
Rád csaptam az ajtót. Zuhogott.
Szemembe csorgott egy hajtincs.
Könyvek közé majd lepréselem,
mint kislány a virágot.

Zsibbadt a lábam. Ugráltam az utcán.
Elfelejtettem a sántaiskolát.
Az erkélyről még néztem az autód helyét,
és láttam újra
a „hangjegy-esőt”,
amit negyedik után
körömollóval a kottafüzetből vágtam.

Utáltam az éneket, az esőt.
Most téged
miért szeretlek?

Nyálasan

gumi papucsán egy légy ült.
a dinnyelé megszáradt a hőségben.
kocsik közt ötvenes, hajléktalan nő,
kezében színes FN.

(este a férfi feje
alá csúsztatott párat,
mikor mellé bújt
már nyálas a paplan.)

egy srác lecsavarta
a flakon kupakját,
s felé tartotta az ásványvizet,

arcába spriccelt.
elkenődött a rúzsod
kisanyám - mondta.

az autóban röhögtek,
majd elhúztak.
a légy utánuk. *

Pársoros ősz-kép

Mennek a fák az őszbe,
az asztalon átfut a délután,
piros mintás abroszt terít a juhar
átölel a cigi füst, hátradől velem
Nélküled égig ért a nyár.
Sárga talpam gyógypapucsban
fűre nem lép már,
álmaink tolószékben ülnek,
homokozóban az unokák,
látszunk-e még a szemükben?

Nyitott ajtók

Pelenkázta. Megpuszilta a fenekét.
Pelenkázta. Felfekvések voltak a fenekén.

Összeturmixolta a főtt sárgarépát a csirkemájjal.
Összeturmixolta a főtt sárgarépát a csirkemájjal.

Hallotta a sírást.
Hallotta a szipogást.

Megteáztatta. Tegnap kapott először pohárból. Etette. Gügyögtek. Megtörölte előkével a száját.
Megteáztatta. Holnap vennie kell szívószálat. Etette. Nem beszéltek. Letörölte konyharuhával a száját.

Odakészítette a fürdőlepedőt. Magához ölelte. Betette a kádba. Rúgkapálni kezdett.
Odakészítette a törülközőjét. Besegítette a kádba. Elnyúlt az erőtlen test.

Gumikacsájával csapkodta a vizet. Nevetett. Orrára habos ujjával pöttyöt nyomott.
A pára homlokáról a szájára csorgott. Szorította a szivacsot. A babaszappan ázott.

Szúnyog zümmögött a szobában. Bedugta a riasztót.
A falon mászott egy pók. Keresztes volt.

Szájába tette a cumit.
Beadta a gyógyszert neki.

Figyelte, ahogy cuppog.
Figyelte, ahogy szuszog.

Nem kapcsolta le a lámpát, és nyitva hagyta az ajtót.
Lekapcsolta a lámpát, és nyitva hagyta az ajtót.

Lábtól fejig

Tűsarkúdban csónakáztam. Egyszer babástól betettem a kádba. Megvertél, később a kutyát, mert széttépte a szoknyád. Én teregettem. Két fa közé még apa feszítette ki a zsinórt. El bír-e, kérdezte, és hintázhattam rajta. A melltartód kitömtem, felpróbáltam a ruhád. Nem tudtam behúzni a cipzárt.
Többször hallottam, szőke törékeny kislányt akartál, de te is barna vagy a fotókon. Fekete lombos zöld szemű.
Irigykedtem. A strandon hosszú, keresztbe tett lábad nézték a férfiak. Az enyém olyan, mint a dugó, mondtad. Amikor Hévízen eveztél, apa már nem élt, minden hímnemű a helyemen ült volna. Fájt a gyomrom, utáltam úszni. Keskeny, fehér nylonkendőt kötöttél a hajadba, beugrottál a vízbe, hoztál tavirózsát, nekem a bokám volt gézzel becsavarva, mert mindig kibicsaklott, szerintem a kórházban a röntgenképen az orvos téged látott. Megérintette a lábad, mosolyogtál, mögéd bújtam. Otthon mindig a paplan alá.
Zsíros kenyér két főtt tojással volt a vacsora, gyakran, csináltam szemet a sárgájából. A fehérje olyan volt, mint a szám, lefelé görbülő, amikor egyedül mentél el nyaralni, napokig apró masnikat kötözgettem keresztéknél a sötét szobában. Egy szaloncukros dobozban gyűjtöttem. Most a cipőket.
Fél éve hetente kétszer jövök hozzád. Beteg vagy, nem érzed a bokád. Nézlek. A teraszon egy lábon állsz. Gyerekkoromban azt mondtad, a gólya hozott. Elindulsz felém. Járókereteden bucskázik a szokatlan, meleg őszi napsugár.
Leülök, lapozgatom a régi fényképalbumot. Szememmel kísérlek. Nyakunkra a békesség kendőt köt. Milyen szép voltál. Fotóidon a múlt is mosolyog. Nem akartam másik apát, sajnálom, kacska lábad spiccel, balerina. A szomszéd fenyői neked hajladoznak, látod, a szél elharapja hangom. Úgyse hallanád, hurkot kötött rád a bénaság.
Emlékszel, először díszítettük közösen a fát, és gyertyagyújtáskor a gyufásdoboz felrobbant a kezemben, napokig kötözgetted a tenyerem. Még mindig megvan a helye, a pillangóm. Fogd meg!

amikor felfogtam írtam megint rólad rólam azt gondolom már megint süt az egom
szeretlek nem mondtad soha csak ma én se vagyok sokkal jobb

Hitre nincs pénz

Bolyongok a polcok között.
Születésnapom lesz.
55.

Fonnyadok,
mint a hitem.
Néha azt hiszem,
Istennek be van kötve a szeme.
Vagy nyelvére száradt
a káromkodás.

A szupermarket előtt
szakállas öregemberek
nyújtják kezüket.

Megfagy a könny.
Harangcseppje nem elég hangos.
A pénz csilingel.
Válogatják mannából az angyalok.

- Tessék, ezt a kiflit Isten küldte. Mondj érte imát!

Karikás szemű öreg
biccenti fejét.
Szerintem,
tudja, hogy hazudok.

Az Úr helyett mellette
a fagy kuporog.

Az est felkavarodik a szélben.
Pörög a kerék.
A kocsi maradna még.

Hang-hordozók

1.

Ül a monitor előtt. Vár. Levélre. Nem jön. Ül tovább és vár.
Senki nem ír. A gyerekei sem.
Egy mail. Utazási iroda ajánlata. Évek óta nem utazik sehova.
Megijed. Felhangzik az Örömóda. A mobilról.
- Szia! Mi a baj? Bocsáss meg, de dolgozom. Ha nincs semmi fontos?! Szia! Jó, akkor majd hívlak!
Vár. Várja a levelet jelző pityegést. Jön egy.
Meghívó. Munka után nem jár sehova.
Feláll. Kimegy a konyhába. Megmelegíti a vacsorát. Mikros dobozban beviszi a gép elé. Eszik és ül tovább.
Újra szól az Örömóda. Sokáig. Vár?
Elaludt? A képernyő világít.


2.

Halkan szólt a hang.
- Öt perc múlva vizelned kell! Ne feledd!
Jó, hogy figyelmeztet. Még dolgozom, gondolta.
Hamarosan kicsusszant a fotelból. Lábszára nem volt. Combból kinőtt talpa vitte a beszűrődő fényszőnyegen a sarokba. Egy hologram-fa képe vetült oda. Ágai folytatásai műanyag csövek voltak.
- Innod is kell!
Fürge ujjai a csőre fonódtak. Megnyomott egy gombot. Megjelent a sárga folyadék a kanülben. Szájába vett egy másikat. Hatalmas szemei nem látták az egyszínű lét, de szerette fanyar ízét. Szagokat nem érzett rég.
- Nagyszerű ember vagy. Folytasd a munkát! Menj!
Fények villóztak, csapódtak ide-oda, agyából a monitorra.
Később éhes lett.
- Ma már ettél! - hallotta, és érezte a megszokott kis áramütést.
Dolgozott tovább.
- Sajnos be kell fejezned. Pihenj két órát!
Egy perc múlva a szíve a képernyőn lassabban dobogott. Azután megállt. Már nem érezte, hogy kivitték.
Bent halkan megint szólt a hang.
- Öt óra múlva vizelned kell! Kezd el a munkát! Nagyszerű ember vagy!

gondolatképem

a férfi lélek nő szeretetében
képtelen csendélet.
mégis kikeverem az álmodó
szerelemvöröst, az őszinte tisztafehéret
és a szomorú hazugfeketét.

kiszínezem pirossal a hátteret,
viszek fel rá világos színeket,
sötétet keveset.
középen a szeretet és a lélek
színei összeérnek,
egymásba csurognak rózsaszínné.

festek rá még
lefelé csurgó
szürke csíkokat, és elképzelem
majd a hosszan lefolyó összetartozást.

Apától fiúig

Ott álltunk egy festmény előtt. Tetszett. Te is. Közelebb húzódtál. Combod fenekemhez ért. Nem tudtam elszakadni a képtől. Hozzám merevedtél. Mintha áramütés.
Az utcán lebegtem. Megérkeztünk hozzám. Olyan ismerős voltál. Hamarosan gyönyördalt dúdoltam, majdnem megfulladtam.
Másnap nem hívtál. Harmadnap én hiába. Pedig már nőtt a hasam. Nem találtalak. Orvoshoz kellett mennem. Hasztalan kerestelek. Nem mertem elmondani a nőgyógyásznak se, hogy csak két hete ismerlek. Szüléskor döbbentem rá, miért volt eredménytelen minden keresés.
Mellemre tettek.
Három hónap alatt felnőtt férfivá neveltelek.
Egy nap megkérdezted:
- Elmegyünk múzeumba?
Görcs állt a lábamba. Gyomrom felfordult, de bólintottam.
Következő héten elmentünk anyához. Téged hiányolt, az unokáját. A konyhában a fülembe súgta:
- Olyan, mint apád fiatal korában.
Elájultam.