Büntetlenül

Úgy ébredt, hogy az ujja majdnem a szájában volt. December 1., 6 óra. Várta a telet, mint gyerekkorában. Ősszel egy irodalmi lap szerkesztője válaszolt, azt írta, télen küldjön még írást. A száraz falevelese az egyik, amit csatolni akar neki, bár az Anya és lánya novellapályázaton nem felelt meg. Szomorú, túl rövid, és nincs benne semmi szexi. Még smile-lal is megerősítette véleményét a női magazin. Hát, összebújhatott volna néha tényleg anyjával, de olyan megdöbbentőt és kifejezőt nem tudott volna írni, mint Jónás Tamás a Sejtekig szerelmes című novellájában.
Felöltözik. Kimegy az udvarra, le a pincébe. Többször oda zárta be az anyja. Odamegy a székhez, azon állt a lavor kicsi korában. Lehajol az urnához, vázaformája megtetszett neki a nyáron, amikor elégetette az anyját. Leoldja nyakáról a madzagot. Miért kötötte rá, nem tudja. Leveszi a tetejét, belenéz. Kezében a kispróza. Újra átfutja.

Büntetés

Elkapott, és belegyömöszölt az utazótáskába.
- Anya, ne! Ne! Mit csiná…?
A cipzár hangja szétnyeste a mondatot.
- Majd máskor vigyázol, nem törsz el semmit!
Csapódott az ajtó. A táska a szobában X-alakban mozgott, összegyűrődve kapálóztam benne, és sírtam. Egy idő múlva felijedtem, felemelt. Vitt valahova.
- Anya, engedj ki!
Letett. Kinyílt a táska, kidugtam a fejem. Ötéves lehetettem. Szép arcú, göndör hajú, pici törékeny kislány.
- Gyere! - húzott.
Fájt mindenem, és szomjas voltam. Pórázt tett a nyakamra, kikötött a futódrótra.
- Majd jövök - mondta.
Kiabáltam, de a kapu becsukódott. A nap sütött az udvaron.
Nem jött, csak nagyon későn a Göncölszekérrel, mint az Éjkirálynő. Meg akartam szólalni, de csak faleveleket köpködtem.

Belegyűrje ezt az írást is az urnába a többi közé? Nem tudja. Fáradt. Szárazabb a pornál, vakabb a szemnél, könnyebb a sóhajnál, bizonytalanabb a szétporladt lépcsőfoknál, fehérebb a frissen esett hónál, ismeretlenebb a téglák között növő gaznál, csendesebb a nyíló ajtónál, kétségbeesettebb a lámpabura alatt repkedő bogárnál, magányosabb a franciaágynál, meztelenebb a hálóingnél. És? És sebeit sebeire már nem teheti.
Angyalt csinál az ágyon. 7 óra. Mindjárt indulnia kell dolgozni.

Büntetlenül?

a macival egy kislány játszik
elmerül a takaró
kocsi töri át a kerítést
leszakadt ajtók
lebegő szőnyeg
és tüdő színű tányérok úsznak sorban a kertben

még látszik a darab kenyér
amit a kutya elé dobott
egy villanyoszlopot ölelő férfi
aki a boltból épp hazafelé tartott

mögötte az ár
babafejet sodor

rózsaszín papírlapok mellett egy számítógép
föl-lebilleg
felborít egy muskátlis cserepet
a lépcsőn felemelkedik egy hullám
beér a szobába
az asztal lába között megremeg
mint a véres máj
majd megtelepszik a fotelben
utána irányt vált
szétterül az ágyon
és estére az utcán
iszaposak lettek a csillagok

Menekülés

A magány lábasból etet.
Remélem, tudod.
És hogy nem leszek
többé kanalad.

Emlékszel? Játszottunk.
Megetettelek.
Milyen volt velem
felenni a gyönyört?

Mást találtál,
mondtad a kocsiban.
Én vettem a koncertjegyet.
Pedig Te szereted.
Más nő kell? És
tényleg nem rakod ki
scrabble közben többé a nevem,
az im-re pont
nem lesz a csókod?

Az ernyőm te vetted.
Az autódban hagytam. Véletlen. Vagy nem.
Rád csaptam az ajtót. Zuhogott.
Szemembe csorgott egy hajtincs.
Könyvek közé majd lepréselem,
mint kislány a virágot.

Zsibbadt a lábam. Ugráltam az utcán.
Elfelejtettem a sántaiskolát.
Az erkélyről még néztem az autód helyét,
és láttam újra
a „hangjegy-esőt”,
amit negyedik után
körömollóval a kottafüzetből vágtam.

Utáltam az éneket, az esőt.
Most téged
miért szeretlek?

Nyálasan

gumi papucsán egy légy ült.
a dinnyelé megszáradt a hőségben.
kocsik közt ötvenes, hajléktalan nő,
kezében színes FN.

(este a férfi feje
alá csúsztatott párat,
mikor mellé bújt
már nyálas a paplan.)

egy srác lecsavarta
a flakon kupakját,
s felé tartotta az ásványvizet,

arcába spriccelt.
elkenődött a rúzsod
kisanyám - mondta.

az autóban röhögtek,
majd elhúztak.
a légy utánuk. *

Pársoros ősz-kép

Mennek a fák az őszbe,
az asztalon átfut a délután,
piros mintás abroszt terít a juhar
átölel a cigi füst, hátradől velem
Nélküled égig ért a nyár.
Sárga talpam gyógypapucsban
fűre nem lép már,
álmaink tolószékben ülnek,
homokozóban az unokák,
látszunk-e még a szemükben?

Nyitott ajtók

Pelenkázta. Megpuszilta a fenekét.
Pelenkázta. Felfekvések voltak a fenekén.

Összeturmixolta a főtt sárgarépát a csirkemájjal.
Összeturmixolta a főtt sárgarépát a csirkemájjal.

Hallotta a sírást.
Hallotta a szipogást.

Megteáztatta. Tegnap kapott először pohárból. Etette. Gügyögtek. Megtörölte előkével a száját.
Megteáztatta. Holnap vennie kell szívószálat. Etette. Nem beszéltek. Letörölte konyharuhával a száját.

Odakészítette a fürdőlepedőt. Magához ölelte. Betette a kádba. Rúgkapálni kezdett.
Odakészítette a törülközőjét. Besegítette a kádba. Elnyúlt az erőtlen test.

Gumikacsájával csapkodta a vizet. Nevetett. Orrára habos ujjával pöttyöt nyomott.
A pára homlokáról a szájára csorgott. Szorította a szivacsot. A babaszappan ázott.

Szúnyog zümmögött a szobában. Bedugta a riasztót.
A falon mászott egy pók. Keresztes volt.

Szájába tette a cumit.
Beadta a gyógyszert neki.

Figyelte, ahogy cuppog.
Figyelte, ahogy szuszog.

Nem kapcsolta le a lámpát, és nyitva hagyta az ajtót.
Lekapcsolta a lámpát, és nyitva hagyta az ajtót.

Lábtól fejig

Tűsarkúdban csónakáztam. Egyszer babástól betettem a kádba. Megvertél, később a kutyát, mert széttépte a szoknyád. Én teregettem. Két fa közé még apa feszítette ki a zsinórt. El bír-e, kérdezte, és hintázhattam rajta. A melltartód kitömtem, felpróbáltam a ruhád. Nem tudtam behúzni a cipzárt.
Többször hallottam, szőke törékeny kislányt akartál, de te is barna vagy a fotókon. Fekete lombos zöld szemű.
Irigykedtem. A strandon hosszú, keresztbe tett lábad nézték a férfiak. Az enyém olyan, mint a dugó, mondtad. Amikor Hévízen eveztél, apa már nem élt, minden hímnemű a helyemen ült volna. Fájt a gyomrom, utáltam úszni. Keskeny, fehér nylonkendőt kötöttél a hajadba, beugrottál a vízbe, hoztál tavirózsát, nekem a bokám volt gézzel becsavarva, mert mindig kibicsaklott, szerintem a kórházban a röntgenképen az orvos téged látott. Megérintette a lábad, mosolyogtál, mögéd bújtam. Otthon mindig a paplan alá.
Zsíros kenyér két főtt tojással volt a vacsora, gyakran, csináltam szemet a sárgájából. A fehérje olyan volt, mint a szám, lefelé görbülő, amikor egyedül mentél el nyaralni, napokig apró masnikat kötözgettem keresztéknél a sötét szobában. Egy szaloncukros dobozban gyűjtöttem. Most a cipőket.
Fél éve hetente kétszer jövök hozzád. Beteg vagy, nem érzed a bokád. Nézlek. A teraszon egy lábon állsz. Gyerekkoromban azt mondtad, a gólya hozott. Elindulsz felém. Járókereteden bucskázik a szokatlan, meleg őszi napsugár.
Leülök, lapozgatom a régi fényképalbumot. Szememmel kísérlek. Nyakunkra a békesség kendőt köt. Milyen szép voltál. Fotóidon a múlt is mosolyog. Nem akartam másik apát, sajnálom, kacska lábad spiccel, balerina. A szomszéd fenyői neked hajladoznak, látod, a szél elharapja hangom. Úgyse hallanád, hurkot kötött rád a bénaság.
Emlékszel, először díszítettük közösen a fát, és gyertyagyújtáskor a gyufásdoboz felrobbant a kezemben, napokig kötözgetted a tenyerem. Még mindig megvan a helye, a pillangóm. Fogd meg!

amikor felfogtam írtam megint rólad rólam azt gondolom már megint süt az egom
szeretlek nem mondtad soha csak ma én se vagyok sokkal jobb

Hitre nincs pénz

Bolyongok a polcok között.
Születésnapom lesz.
55.

Fonnyadok,
mint a hitem.
Néha azt hiszem,
Istennek be van kötve a szeme.
Vagy nyelvére száradt
a káromkodás.

A szupermarket előtt
szakállas öregemberek
nyújtják kezüket.

Megfagy a könny.
Harangcseppje nem elég hangos.
A pénz csilingel.
Válogatják mannából az angyalok.

- Tessék, ezt a kiflit Isten küldte. Mondj érte imát!

Karikás szemű öreg
biccenti fejét.
Szerintem,
tudja, hogy hazudok.

Az Úr helyett mellette
a fagy kuporog.

Az est felkavarodik a szélben.
Pörög a kerék.
A kocsi maradna még.

Hang-hordozók

1.

Ül a monitor előtt. Vár. Levélre. Nem jön. Ül tovább és vár.
Senki nem ír. A gyerekei sem.
Egy mail. Utazási iroda ajánlata. Évek óta nem utazik sehova.
Megijed. Felhangzik az Örömóda. A mobilról.
- Szia! Mi a baj? Bocsáss meg, de dolgozom. Ha nincs semmi fontos?! Szia! Jó, akkor majd hívlak!
Vár. Várja a levelet jelző pityegést. Jön egy.
Meghívó. Munka után nem jár sehova.
Feláll. Kimegy a konyhába. Megmelegíti a vacsorát. Mikros dobozban beviszi a gép elé. Eszik és ül tovább.
Újra szól az Örömóda. Sokáig. Vár?
Elaludt? A képernyő világít.


2.

Halkan szólt a hang.
- Öt perc múlva vizelned kell! Ne feledd!
Jó, hogy figyelmeztet. Még dolgozom, gondolta.
Hamarosan kicsusszant a fotelból. Lábszára nem volt. Combból kinőtt talpa vitte a beszűrődő fényszőnyegen a sarokba. Egy hologram-fa képe vetült oda. Ágai folytatásai műanyag csövek voltak.
- Innod is kell!
Fürge ujjai a csőre fonódtak. Megnyomott egy gombot. Megjelent a sárga folyadék a kanülben. Szájába vett egy másikat. Hatalmas szemei nem látták az egyszínű lét, de szerette fanyar ízét. Szagokat nem érzett rég.
- Nagyszerű ember vagy. Folytasd a munkát! Menj!
Fények villóztak, csapódtak ide-oda, agyából a monitorra.
Később éhes lett.
- Ma már ettél! - hallotta, és érezte a megszokott kis áramütést.
Dolgozott tovább.
- Sajnos be kell fejezned. Pihenj két órát!
Egy perc múlva a szíve a képernyőn lassabban dobogott. Azután megállt. Már nem érezte, hogy kivitték.
Bent halkan megint szólt a hang.
- Öt óra múlva vizelned kell! Kezd el a munkát! Nagyszerű ember vagy!

gondolatképem

a férfi lélek nő szeretetében
képtelen csendélet.
mégis kikeverem az álmodó
szerelemvöröst, az őszinte tisztafehéret
és a szomorú hazugfeketét.

kiszínezem pirossal a hátteret,
viszek fel rá világos színeket,
sötétet keveset.
középen a szeretet és a lélek
színei összeérnek,
egymásba csurognak rózsaszínné.

festek rá még
lefelé csurgó
szürke csíkokat, és elképzelem
majd a hosszan lefolyó összetartozást.

Apától fiúig

Ott álltunk egy festmény előtt. Tetszett. Te is. Közelebb húzódtál. Combod fenekemhez ért. Nem tudtam elszakadni a képtől. Hozzám merevedtél. Mintha áramütés.
Az utcán lebegtem. Megérkeztünk hozzám. Olyan ismerős voltál. Hamarosan gyönyördalt dúdoltam, majdnem megfulladtam.
Másnap nem hívtál. Harmadnap én hiába. Pedig már nőtt a hasam. Nem találtalak. Orvoshoz kellett mennem. Hasztalan kerestelek. Nem mertem elmondani a nőgyógyásznak se, hogy csak két hete ismerlek. Szüléskor döbbentem rá, miért volt eredménytelen minden keresés.
Mellemre tettek.
Három hónap alatt felnőtt férfivá neveltelek.
Egy nap megkérdezted:
- Elmegyünk múzeumba?
Görcs állt a lábamba. Gyomrom felfordult, de bólintottam.
Következő héten elmentünk anyához. Téged hiányolt, az unokáját. A konyhában a fülembe súgta:
- Olyan, mint apád fiatal korában.
Elájultam.

Rózsáiddal érezve

Szellemed szivárvány
színű aura,
körülöttünk lebeg.
És virágba borul
az emléked rokonok,
diákok, kollégák kezében.
Rózsa, a feleséged,
csokorba fontad
magadnak lányaitokkal.

Szemükben gyémánt
lesz a könnycsepp temetéseden.
Fázik a koporsó,
csipkét sír a lepel.
Emlékszel?
tánc közben homlokunkra
a verejték madeirát hímzett.

Arcunkat most fájdalomfátyol takarja,
súrolja a földet.
Még kapaszkodnánk beléd,
de a végtelen erősebb.
Sugarak bölcsőjében
ringatózik emléked,
mint szopránhang a levegőben.

Letérdel hozzád
lelkünkben a szeretet,
vérköreink lánccá fűződnek.
Emelkedj!
- már elengedünk -
napsugár-fénygömbben.

Egyedül egy reggel

Lefittyedt az ajka Az éjszaka szaga menekült a szájából A férfi tegnap reggel Felkelt Kiment A lámpa burája kalapot tett rá Ivott egy korty vizet Még fennakadna a lefolyón Csillogott egy csepp Nézte a 71 kilós nő árnyékát A tűzhelyen forgolódott egy porszem Kávéra vágyott A szomszéd szemben széthúzta a függönyt Alig látta Felvette a szemüvegét Majdnem belelógott egyik szára a pohárba Hullott a haja Melirozott A lelke Kacagott a szobában Minden Felöltözött Újra Kifolyt a szoknyából A zipzár a bugyijába harapott Egyszer-kétszer A liftet elkerülte Egy emlék miatt Szaladt lefelé A lépcső vigyorgott A harisnyáján lefutott egy szem Az utcán egy férfié a testén Derékon ragadta a szél Letépte a névtábláról a nevét Nem akart emlékezni rá Ragasztott egy ragtapaszt a helyére Talán más simul hozzá Már mindegy Kettőjük között Ő munkába megy Mosolyog egy repedés a járdán

Szigeti ködök

Akár lúzer talpa alatt a járda,
begyűjti nyúló nyálak nedveit,
rokkant rockban járja a (s)toppos lánnyal,
„csakúgy” megtapogatva melleit.

Eltakarja depressziós szemeit
holland sodort füvével szájában,
mint hídról a lelkis, a nőbe ugrik,
vonaglik a teste kéjtavában.

Hajpántja kígyózik a raszta hajon,
pódium előtt zaj a Szigeten,
leszédül a húrokra élettelen.

A sátrában tegnap egy vakond kotort.
Talán a koton akkor durrant el,
miközben a „Spinne” újra élvezett.

Szerelembábús

Mikor velem vagy, a kör még kerekebb.
A négyzet szögeiben fordított
szivek, az enyém is bucskázik neked,
mint nyári pántos ruhán virágok,

ha leveszed a szerencsés boxered.
Mindig hozzád ér, de engem karolsz.
Hasamon elbújik a verejtékcsepp,
hogy rá is gyöngyözd férfiharmatod.

Nézegess, kérem ujjad, költözz belém.
Hatalmas erőd combom szorítja majd.
Barna szememben a kirakat legyél.

Add rám a kéjkengyelt, meglovagollak.
Mint porcelánbábút öledre tégy.
A nemek vágy-partiját kezdjük már, na!

Eltemetett szülő, városom

Jégvirágos autóban kucorogtam. Kabátomon könnyeztek a hópelyhek. Lecsuktam a szemem. Piros szoknyámon elpirultak a pöttyök, amikor az Őszi tárlaton egy meztelen nő képe előtt álltunk veled. Neked nem panaszkodhattam már el, hogy Ati (ő inkább anyával járt a piacra) 12 éves koromban meglesett. Álarcként szürkült arcára az ablaküveg. A Bál a Savoyban „gombiván”-ja tetszett. A „bánbán”-os nem. Véresre vakartam a végére a térdemen a sebet. Akkor súgtad anyának, hogy rólunk is jelentenek. Nem értettem. Én szerettem az iskolában felírni a táblára a hiányzók nevét. Te az óraszíjaddal játszottál. Szívesebben néztem. Az 57. születésnapodra kaptad. Én ötvennel voltam kevesebb. Eljött a kártyatársaság. A vacsora elől a diófára menekültem. Megértetted. „La Bella mangolica” akartam lenni. Ezt még elmondhattam az évzáró után. A Lóci óriás lett. Ez butaság. Ugye?! Hiányzott, hogy felemelj. Már nem tehetted. „Rosszalkodik a szíved” – mondtad. Én is szoktam. A kertben a futórózsa szirma őszre hasonlított a bőrödre. A műv. ház előtt a balett után egyet a hajamba tűztél. Nagymamának a bibliában volt lepréselve. Én az olvasókönyvembe rejtettem. Miután meghalt, nekem adtad a rózsafüzérét. Másnapra véletlen szétszakadt. Mint egy ér a szívedben, magyarázta anya, amikor éjszaka a kórházból hazaért. Akkor az egyszer bújhattam Ati mellé. Rámölelte a félelmét. Szívünk ritmusára nyikorgott az ágy. Libabőrös lett a lepedő. Letakartak téged is. Nem láttam semmit. Szerettem a vakot játszani melletted. Tudod. Szempillámra a fagy madeirát hímzett a temetőben.

Titkok az esküvőn

Rózsaablakok vezettek az oltárig Kísértem fiam Karoltam Karomban tartottam Valamikor Magzatvizem tavában lebegett A padon sétapálca és cilinder mellettem Tanúd lesimogatta könnyeim Szokatlanul csillogtak szemedben Többször néztél hátra A szertartás alatt a gordonka hang mellém térdelt A szeretet kinyílt Rózsákat font menyasszony koszorújába
Lelkem akár fehér ostya a pap kezében a magasba emelkedett
Ujjaim azóta nem fogta senki Szorosan tartottad mint a Túró Rudit Mindig kértél De nem maszatoltad szét Titokban megint beszélgetek veled Jó Nem fogok elveszni ha elveszek is Tudom Benned kucorgok majd mindig és most Én is fogom a gyűrűt amit egymás kezére húztok

Pehelykönnyek

Madeirát hímeznek
a fákra a pelyhek.
Irigykedik a szél,
felkap ezer nyárfapillét.
Fátyolt terít a pázsitra.
Henteregnek a bogarak.

Néhány apróbb pihecsepp
megijed, elbújik
a virágkelyhekben.

Egyetlenegy bátor
a bibén trónol.
Büszke kis bóbita.
Pity-pang - mondja,
és kikacagja
a pollent a szememben.

Gyengeségeim

most jó lenne berúgni
de nincs itthon
semmi egy nő-
nek illik?, látszik?
szart!
írni mindenki tud
kerülgetem magam is
mint macska
de forró a kása
nem hiába idézzük adyt
költő itt mindenki
akinek tépegetni lehet a szárnyát
és ellebeg akár pillangó
jézus keze
alatt lárvák nyüzsögtek a dombon
töröljétek csak hajamba lábatok
mert versem szája habzik
piros-kék foltos a teste
dobáljatok már meg:
van mobiltelefonotok?
multivitaminlé csurog
a billentyűzeten magam vagyok
a vershús eladó
csináljatok nekem reklámot
majd lekerékpározom

Költ-észet

A füle alatt egy gombra kattintott. A feje fölött egy fénycsík babérkoszorút font. Elkezdett gépelni. Beírta a témát, a stílust, a műfajt. Felsorolt költői eszközöket, érzéseket. Megadta a szótagok, szavak, sorok számát. Bepötyögte a ritmus- és rímképletet. Beállította az Írásjelek funkciót. Pár perc és egy vers jelent meg a monitoron. Átnézte, javította a hibás szókapcsolatokat. Szinonimákat keresett. Ivott még egy korty vizet. Elégedett volt. Az első négy sor tetszett neki a legjobban. Azt Isten adja. Így tanulta.

föld bolygó kráterébe
bújt el az Isten
hatalmas keze látszik
visszainteget

Elfáradt. Gombnyomások ismét. Kikapcsolt a gép, eltűnt a költő.

Depressziós önarckép

arcomon ráncosak a napsugarak
hajamon festett porfelhő

orromra térdelt a gond
szememben cseppkő a jövő

savanyú múlt a számra ült
tikkel rajta a csend

nyakamról a lelkiismeret-láva
beleömlik testem vértavába

bőrömön a jelen szennyes ruhája
beáztatva szívembe

A kutya se…

(modern fabula)

A kis fehér gömbölyeg behúzódott a ház sarka és a farakás közé. A lemenő nap homályt font árnyéka köré. Mint anyja. Átölelte mancsával.
„Jaj, Pöszmösz! Azt hiszed, nem veszlek észre, pedig hányszor ugattam: ha te nem látod az ellenfelet, azért ők még láthatnak. Teszel a vakantásaimra! Értsd már meg, nem a házban kell üríteni! Hajítófát sem érsz, és hamarosan elzárnak!”
Egy hónap múlva a büszke kamasz kuvasz a rácsokkal nyelvelt. Vicsorgott. Rá a drótok, míg lekushadt, V-alakú füle lehajolt.
Aztán egy este, séta közben már nem a szagokat figyelte. Kitépte magát. Potyogtak a láncszemek, mint könnycseppek. Teleugatta az éjszakát. Megszökött. Szőre töviseket fogdosott. Az utcát beszórta szőrszálakkal. Az esőcsatornában gyűltek össze.
Pöszme, a kiszámíthatatlan. Így nevezték el társai, az éjszaka kóborai. Recsegett a verébcsont fogaik között. Meggondolatlan, bátor vaddá nőtt. A bősz-én mégis szerette magát. Mindig megkergette a fekete macskát. Szerette hallani vinnyogásukat. Lemarta magáról a nyávogásokat. Minden kutyába belekötött. Suttyomban gazdáik háza elé pottyantott. Sokat. És mindent felfalt, amihez a piacon hozzájutott.
Egy nap, egy csinos, hegyes fülű fajtiszta raszta lábáról levette. Eltaknyolt tőle. Titokban, négykézláb nyáladzott. Elképzelte, hogy beléragad. „Pásztorból pásztorok királya leszek!” – gondolta, és nyalogatta bőszen szerelme talpát, akit Csincsillám-nak nevezett.
Bekerült a házba. És bocsánat a kifejezésért, de szart, szart álló nap. Vadat és halat, s mi jó falat. Szem-szájnak ingere.
Egyszer aztán kifordult a nagy erőlködéstől a nyelve. S úgy maradt örökre. Egy szürke felhő megkönyörült rajta, árnyékával jótékonyan eltakarta. Így azután senki nem látta: maga piszkította el az életét, mint annyian.

Egyedül

Reggel nem ébred fel
benned semmi.
Punnyad az agy,
szunyál a szív,
a máj belekeseredik.
Ásít a tüdő,
horkolnak a belek.
Kibotorkálsz,
és lehúzod…
az éjszakát.
Csempék között
lennél fuga,
gémkapocs a lapokon.
Irodában légkondicionáló,
sóhajt meggörnyedve az asztal.
Mozgólépcső vagy, öltönyös,
a monitort püfölöd.
Sistereg, még működsz.

Ajándék

Valamit mégis kéne tennem:
Keretbe foglalni magam,
apám,
hogy büszkén nézegethess
(legalább onnan),
és ne várj annyira.

Énekeltem neked gyakran,
de a szíved rám se hederített,
csak képezte a vérvirág-rögöket.

Nem tudtam.
Sajnálom, sakkozni se veled.
Most szavakkal lépegetek
egyedül, a fehér fekete -
gondolattáblán.
Már nem halaszthatlak tovább.

Csalások

Csaltam. Először hatévesen. A nevelőnő, Néne mondta, hogy felsős koromig megbocsát az Isten. A bátyám, Ati vett rá. Megkért, tapsoljak össze-vissza. Majd azt hiszik, nem jó a hallásunk. Együtt jártunk volna zongoraórákra. De én sem akartam. Bár hangom, mint az angyalkáké. Apa ismételgette gyakran. Mikor skáláztam, a spaletta résén át egy fénycsík beszökött. Az tetszett. Követtem a szememmel. Egy lebegő hangjegyvonal, ahol le-föl bucskáznak a kottafejek, mint apró kötéltáncosok. De olyan nyúlós hideg és rossz szag volt a tanárnő szobájában. Akár a pincénkben. Féltem a szellemektől. Néne tudta biztos. Csak az őrzőangyalom láttam egyszer. A padló fölött lebegett. Ezüstös fátyolban. Hosszú haja a csillárig ért. Mosolygott. Megnézhette a körtéket. Én is akartam többször, de nem került rá sor. Ati egyszer széttört egyet az udvaron. A zsebrádiót is kibelezte. Épp imádkoztam este, amikor az angyal megjelent a fényességben. A szárnyára nem emlékszem. Térdeltem az ágy előtt. Fejem a paplanon félrehajtva játszottam. Szem-lecsukósdit. Próbálgattam fél szemmel vagy résnyire kinyitva nézelődni. A bátyám nem hitt nekem. Nem árultam el. Ha csúnyán beszéltünk, leszidtak.
- Hülye vagy, nincs Jézuska, se Télapó, se Isten. Még Csúnyabácsi se!
Ő sokat olvasott. Éjszaka is. Egyszer a nappaliban (én ott aludtam) kereste a halakat. Megijedtem. Másnap kiderült, nem emlékszik semmire. Ma már arra sem, hogy neki mindig három eperrel, meggyel, cukorkával „több járt” a három évvel idősebb jogán. De nem érdekelt különösebben. Anya örökké kárált apa szerint. „Okos enged, szamár szenved.” De én engedtem. Sokszor csúfolt is Ati. „Iá, nagy szamár, mégis iskolába jár.”
Tanár lettem. Ő a fizika tudományok kandidátusa. Fia bankár. Az enyém közgazdász. Pókerezünk néha. Nyerek.

Összekötések

A két ház között egy galamb ült a vezetéken Fekete-fehérség A villám blitz-celt Premier plán az íriszben Nincs rajtam szemüveg Eltört Akár a vezetékszálak Lógnak a levegőben Zsinór-rokon lettem a madárral Tollát rezegtető burrogó Csöpög az eső Az antennákon reszket a levegő Elszállt a madár Magam maradtam parázsó az erkélyen A cigarettafüst lombkoronát font körülöttem A lakásban érződött A szag magányos Megmostam a kezem Megkerestem a fagylaltot A citrom és a csokoládé összeolvadt Tegnap az áramszünet alatt Féltem Írtam neked Galacsinokat dobáltam a drótokra Ott szomorkodott ma a galambom Úgy hívhattál volna Hisz összeköttettünk Mint elektromos hálózatok

Esőbenhagyás

Bevásároltam. Hajtok haza. Tócsákban sziromlepedő.
Nedves a szoknyám. Harisnyám sármintás. Orromról csöpög az eső. De blúzomon kibomlanak a cseppek. Esernyő helyett.
Autóból bámész férfi int.
A váltó beakad.
Kendőmre köti magát a kerékpár. A talpam szagolom átölelve a kormányt. Papucsom távolodik, mint papírhajó.
Hahó! – kiáltok.
Lenyelek egy könnycseppet.
Még hallom a morcos motort. Lábamon egy seb vigyorog. Kezemről hullnak függönyként a szirmok.

Jól kinézek

életem lánca lóg
nyakamban
mint logó

kicserélhetnéd gyöngysorra
porcelán szívemből

szép vagyok
belül
csipkés fodros
és élni
55 évesen
megerőszakolt sorokkal

de nélküled is csak
magamba halok

Elvonult

átlóg a függönyön
a vihar lába
a csillár akasztott
teste kileng
az Isten se néz be
de talán káromkodik
mint a vihar

Pehelykönnyek

Madeirát hímeznek
a fákra a pelyhek.
Irigykedik a szél,
felkap ezer nyárfapillét.
Fátyolt terít a pázsitra.
Henteregnek a bogarak.

Néhány apróbb pihecsepp
megijed, elbújik
a virágkelyhekben.

Egyetlenegy bátor
a bibén trónol.
Büszke kis bóbita.
Pity-pang,
mondja, s kacagja
a pollent a szememben.

Választás-ok

(Új dualizmus)

Skálázik az éjszaka
egy macska vinnyog valahol

ma egy kollégám megérintette a vállam

kezed illedelmesen átölelt
még érzem
a korty konyak illatát
amit megittál

tudom
csak választani voltál itthon
láthattad lyukas zokni lobogónk
kuka aranyunk
drága … mondtam amikor te
már otthon jársz ausztriában

holnap szoknyát veszek fel
majd gyűjtök voksokat
a kiábrándult szerelemnek

Ráncos szerelem

Kérlek, ne fürdess meg,
mielőtt a szeretője leszek!

Ne becézz!
Csak számolgassuk ujjunk:
ez elment vadászni,
ez megfőzte.

Mondogasd nevem,
hogy minél később felejtsem el!

Ígérem,
amikor csoszogva lépsz felém,
ugrani látom a kosárlabdást,
és ha nyakkendőd köti a halál,
felveszem legszebb ruhám,
latin táncossá válok,
megfogom kezét.

Nem ezen múlik – mondjuk.

Megszülettél, és azóta nem vagyok. Bár most újra ketten ünnepeltünk. Anyák napját, születésnapod.
27 évig éltem bezárva tücsökzenétlen. Már megérted.

Amióta hazajöttél, jót alszom. Egy nap. A magánynak romlott szaga van. Nem tudod? Olyan, mint a napok óta mosogatóban hagyott edény.

Nem hoztál semmit. Elfelejtetted. Akár apukád. Megjavítottál mindent: a szobakerékpárt, az erkély ajtózárát. Nehezen nyílt.
Miért hittem azt, hogy beszélnem kell, ha hallgatsz?

Indultál. Nem kísértelek le. De utána tányéromra ült a csend. Olvadt a fagylalttortán a hab. 25 gyertya a kukában.

Még kopognak szavaid. Nem engedem a szívemig. Elmentél. 25 évesen először. És újra. Nős férfiként jössz majd.

Kezembe veszek egy könyvet. A csábító. Meséltem sokszor.
Hiányzik egy társ.

Esküvőtökön legyek a fogadatlan tanú? Majd kereslek. Másokban. Magam is.

De-lilás

nézem a képed
féltékenyen eltűnne hajadban a láng
fürtjei szememben fénycsóvák
tűz hajú férfi
add nekem egy tincsed
ágyadba fekszem ha kell
mégse félj
titkod nem árulom el
Herkuleséhez hasonló tested
szörfdeszkán ámítja a napot
mely szerelmesen hátadon pirong
és csilla vízcseppek
neccruhába öltöztetnek
de lerázod magadról
mikor a szél mellkasodra hajol
magához húz átölel

épp elönt a forróság
mire lefagy a gépem

Fotónk

kék mintás boxerben vagy
feszül a víz a kanyarban
elvonulnak a felhők
hogy lebarníthasson a nap

lábadra borulnak a féltékeny sugarak
árnyékot szőnek hasadra
mert nem láthatják bőröd a karóra alatt

boldog a szemüveg
végre eltakarja szemed
rákacsint a szél
felissza mellkasod verejtékét
porkalapját megemeli
és elbújik a fák ölén

a kajak borzong
hozzá ér a combod
biztos látszik a nyoma
ahogy a körmeimé

nadrágod alatt
besurran a levegő
ágyékodon piheg
a part felé néz
elfordul az evező
hajtja a kezed felém

Ünneplő fantázia

Szerelem nélkül
arcomra ráncosodik az ünnep.
Lelkem összegyűrt kokárda.
Hazám, ölelj meg.

Húzz ujjamra karikagyűrűt,
csokrom búzakalász fonat.
Fátylam a Tisza fodrozza,
elkészül a nemzeti színű
menyasszonyi ruha.

Uszálya a naplemente,
kezemben.
Induljunk,
sokan várnak,
Európa templomában.

Jövőág a XX. századból

Nyárfa testű paraszt fiú,
a nap koldulni járt hozzá.
Megpihent vállán,
majd elbújt kulcscsontjánál.

Álmok horpadtak mellkasán,
megtámasztotta derekát,
nevetve elpirult
klottnadrágján a nyár.

A sugarak megszámlálták
lábán az izomrostokat,
feszült alatta a föld,
kezében gyönge vessző.

Préselt jégvirág

Lelkem konyuló ág.
Olyan attilás.
Pénteken jöttél mindig.
Vettem tulipánt.
Te dolgod lett volna.
Sokadszor.
Hiába. Vártalak.
Az ablakon préselt jégvirág.

Talán nyáron lenyalod
számról a fagylaltot...

Összenyomva

Csikkszőnyeg az iskola előtt. Kólás flakonok, energiaitalos dobozok. Összenyomva
szédelgek a buszhoz. A kerekek gyötrődnek. Felfordul a gyomrom. Csomagolópapírba burkolt, ragtapaszos kirakatok.
Rendőrök hozták be a két gyereket. Óvszert és csokit „tulajdonítottak el”.
Ma a pszichológus is jött. A teszt szerint érdeklődő „bohóc” vagyok. Szeretnék mindenkinek megfelelni. Nemet nem mondok. Vágyaim elnyomom. Kinevetnek.
Tavaly még ez a minőségbiztosítás is érdekelt.
Szorít a szoknyám. Széthullott törmelékek az utcán. Sötét a kultúrház. Surrog a harisnyám.
Reggel furcsa hangokra ébredtem. Madarak énekeltek. Hétvégén viszünk anyának a hóvirágból. Andrásnak nem lesz tréningje. Egy hónapja volt itthon. Együtt megyünk „nagyanyó”-hoz a kórházba. Meg kell csináltatnom vele a zárat. Nyikorog az ágy is!
Sírni fogok az esküvőjén. Beszorul a szívem. Kötnöm kell majd az unokáknak pulóvert?

Újszülöttek között akarsz

Kijöttünk a moziból. Mindjárt ügyelnem kellett.
Számhoz ragadt a cigi, mikor azt mondtad, hogy neked misztikus szerelem kell, hogy gyerekek sírjanak mögötted, villogjanak gépek, inkubátorok zizegjenek, de az asztalon én kapálózzak.
Megbotlottam a lépcsőn. Számoltam magamban. Jött egy mentő. Talán beutaltatlak. Mindegy. Hagyjuk az egészet. Nem kívánom, hogy a halál neked vetítsen fantasyt. De a jelszavam lecserélem. És delete.

Összemegyek

Hideg van kint. Bennem is. Azt hiszem, soha nem kívánok többé férfit. Fázom napok óta. A gázóra hangos. Megfizetek érted. Fekete lyuk vagy. A fényt csak képzeltem hozzád. Magamnak köszönhetlek. Helyetted. Szívesen lennék a lelkiismereted. Legalább egyszer kicsit rossz. Folyik az orrom, kapar a torkom.
A függönyön ráncosabbak a redők. A szőnyeg libabőrös. Összehúzódik minden. A lelkem mintha csigalépcsőn menne.
Mondtam, hogy klausztrofóbiás vagyok?

Emlékek, nem csak játékaimról

Kopott széken ültem a szabadtérin. Kényelmetlen volt. Kapargattam a festéket. Szerettem leszopogatni az ujjamról a vért.
„Hazám, hazám, te mindenem” - gondolataimból az áriák mindig kizökkentettek.
Egy hete a „gombivános” jobban tetszett. „Én vagyok La Bella mangolica” - énekeltem.
Bál a Savoyban. Apáék nem báloztak soha.

Rólunk is jelentenek - súgta anyának. Nem értettem. Én szeretek jelenteni. Felírni a hiányzók nevét. Én nem hiányoztam soha! Anya, apa és Ati, a bátyám se. Nem voltunk betegek.
Ő mindig Csekét-t hallgatta a Szabad Európán.

Évinek az emlékkönyvébe a szívek, virágok mellé bekarcoltam a golyóstoll hegyével,
hogy senki más ne lássa: „Táncolj és nagyra nősz!” Vele fedeztük föl először puncinkon a szőrt.

Melinda enervált - mondta anya. Apa bólogatott. Szép volt az órája. Ő azt kapargálta folyton.

Ne kalimpálj! - szólt rám. Máskor is figyelmeztetett. De nem ért le földig a lábam.

Mikor visszanéztem, már nem láttam a széket. Álmos voltam. És gyakran játszottam
anya és apa között, hogy vak vagyok. Mégsem hunytam le teljesen a szemem. Féltem,
összevesznek.

Ötvenöt éve látom

fagy ver csipkét az ágakon
torokban sóhaj
majd egy sikoly
hozzád hajol az orvos
felsírok

duzzadó melleden
parányi kezem
magzatvíz mosta
édes ritmusra
mozog a csepp-száj
krémszínű tej csordogál
szíveden
én lettem az anyajegy
kezed a pólyám

Hitre nincs pénz

Bolyongok a polcok között. Születésnapom lesz. Ötvenötödik. Fonnyadok, mint a hitem. Néha azt hiszem, Istennek be van kötve a szeme. Vagy nyelvére száradt a káromkodás.
A szupermarketek előtt szakállas öregemberek nyújtják kezüket. Megfagy a könny. Harangcseppje nem elég hangos. A pénz csilingel. Válogatják mannából az angyalok.
- Tessék, ezt a kiflit Isten küldte neked. Mondj érte imát!
Karikás szemű öreg lebiccenti fejét. Szerintem, tudja, hogy hazudok. Az Úr helyett mellette a fagy kuporog. Az est felkavarodik a szélben. Pörög a kerék. A kocsi maradna még.

Nyálas csap

Száraz szájjal ébredtem. A lámpabura árnyéka kalapot tett álmomra. Átmentem a fürdőszobába. Ittam egy kortyot. A mosdókagylóban nem fértek el az emlékek. Összecsapkodtam vízzel a tükröt. Nem akartalak tisztán látni. Szép voltál. Én is. Amikor itt. És utána. Mosolyba öltöztettük egymást.
Másnap fékezéskor begörcsölt a lábad. Nevettem (most talán te az érzéseimen),
miközben feltételezéseid mesélted.
De levetlek magamról, bár rúzs helyett még könny csillog a számon.
Ennyi sós elég is reggelire. Valami édeset kell ennem.

Tanítjuk egymást

Sétálunk a teraszon. Már le tudod tenni a lábad. Nevetünk, gurul a járókeret. Nem fázik a kezed. Nézem szép hosszú ujjaid. Felmelegítik a lelkem. Sálad leng. Mosolyod gyógyít. A szél egykedvűen játszik. A cigarettán. A téli nap még szégyelli arcodat. Elbújik mindig. Én is szeretnék.
Mégis.
Gyere, nézd, ott építkeznek! Kórház lesz. Mondták. Nem kell újra befeküdnöd, ne félj! Nedvező sebeid hamarabb leszáradnak lábadról. Tudom, holnap infúzióra kötnek, de böjtölök majd veled, Anya.

Unalomig illúzió

Fiókba rejtett fogkefe kiszáradt. Kemény. Én is. Szeretnék.
Rongyosodik a pólód. Minden héten kimosom.
Nézem az ajtót. Fehér. A zár is téged vár.
Elmegyek az orvoshoz, nem jól látok. A filmben te vagy a főszereplő, az ablakon az árnyék.
Biciklizünk. Fogjuk egymás kezét, húzol magad után.
Nyáron együtt megyünk a boltba, veszel egy szív formájú csokit. Belekóstolsz a lábosba, megmosom a hátad. Emlékszel? Ráírtam rúzzsal ötvenszer a nevem.
A Balatonon meghajol az aranyhíd, amikor rám csapod a vizet. Átölellek. A fény közénk kúszik, szívet formáz.
Én hallá változom, boldog vagy, amikor kifogsz.

„És még”

várlak izgulok
mindjárt megjössz
az asztalon vacsora
négy fogásos
-házi tündér is vagyok-
gyertya
tükörbe mosoly
fülemhez parfümöd
sürgetem az időt

megigazítom a hajam
salátád műanyag tálban
kínai levesed „tészta módra”
-a te kifejezésed édesem-
tányéron lazannyád
(a mirelit szerintem jobb)
mellette joghurtod
hogy aktívan!...

jaj hol vagy már

zörög a zár
futok eléd
kezedben szatyor
-virág helyett-
benne hurka kolbász
holnapi vacsora
csodás
előtte fürdés masszírozás
rítus szerint
utána egyél
és még át kellene utalnod
a számlámra egy kis pénzt is

Kiszámított pánik

Városok, falvak, iskolák,
Hideglelés Némaság
vírusgazdát talált.

Féreg rág képernyőn,
Lappang,-
az árulás is fertőz.

Tudja valaki:1 + Nem 1=?

- vagy ki telepít
végre,
illetéktelenek ellen,
káromkodásból állított
katedrális helyett
szeretetből ingyen
tűzfalat.

Januári mail helyett

Rajzoltam egy szívet.
Néztem sokáig.
Lehúztam, utána karistoltam
percekig. Kilyukadt a papír.
Kész. Nincs hová nyilat rajzolni.

Magamba neveltelek
(talán foglalkozási ártalom),
de elszerettél tőled.

Megjött az első őszi mail.
Cseréltem volna egy falevéllel.
Most már fázom ott bent. Kihűltem.
Megöllek magamban. Talán
az emlékeket is. Sorozatgyilkos leszek.

Szemed hajnali pázsitján nem látsz
meztelen. A nap nem táncol
konyakos pohárban.
Kávéd ízét nem érzed a számban.
Nem guggolok reggeli közben előtted.
Nem eszem villáddal.

De ne félj, te nem érzel majd fájdalmat.

Keresd meg magad!

A parkban egy kislány jött szökkengetve felém. Táncolt mindene. Két copfja mellkasát verdeste. Rajta mint hágcsón napsugárnyaláb futott felfelé. Közelembe ért. Rám mosolygott.
-Nem fázol? – kérdeztem.
-Csak a gyógyszertárba akartam átszaladni. Apa ott gyógyszerész, tudod?
-De nincs rajtad semmi!
Magára nézett.
-Azt hittem, csak álmodok. Tényleg meztelen vagyok?
-Otthon egyedül voltál?
-Nem. Néne vigyáz rám. Ő apáca, tudod?
-Hány éves vagy?
-Hét leszek.
Nyakában egy kis lánc vonzotta tekintetem. Valamikor én kaptam apától ilyet. Kereszt függője volt.
-Szép a nyakláncod.
-Az iskolába nem vihetem. Aranyból van, tudod?
-Menj először haza! Öltözz fel! Megfázol.
-Dehogy! Hisz te álomnéni vagy! – mondta mosolyban fürdő szájjal.
-Gyakran álmodsz? Hogy hívnak? – kérdeztem tőle egyre rosszabb hangulatban.
-Anna. A nagymamám is így hívják. Minden nap álmodok. Anya elmondta mi az. Én néha mégis azt hiszem, igaz. Ma azt álmodtam, hogy átmásztam a kerítésen a szomszédba. A combomba belement egy szálka. Nagyon fáj! Látod, milyen nagy?
Levettem a szemüvegem. Kicsit felhajtottam a szoknyám. Sebéről az enyémre néztem. Mi történt? Ki ez a kislány? Álmodok? Anna nagymamám 40, gyógyszerész apám 45 éve halott. Néne, a nyaklánc… Képtelenség!
-Megpróbáljam kihúzni? – mondtam mégis.
Hozzá akartam érni, hogy megtudjam, érzékelem-e.
-Ne! Apánál kapok C vitamint! Szeretem szopogatni. Itt leszel még? Hozzak neked?
-Aranyos vagy.
Elszaladt. Átcsillant meztelen hátán a nap.
Rágyújtottam. Ma vagyok 55 éves. Valamikor nem gondoltam, hogy megélem. Napszúrást kaphattam? Még fél órája se vagyok itt – pillantottam az órára. Talán hallucináció volt az egész.
Pár perc telhetett el és hallottam:
-Álomnéni, hoztam! – nyújtotta felém az ujjai közt olvadozó kis sárga drazsét.
Nem nyúltam érte.
-Vagy a szádba tegyem, mint apa nekem?
Kinyitottam a szám. Az édes íztől felfordult a gyomrom. Alig tudtam kinyögni:
-Köszönöm.
-Gyere máskor is! Szia! És hidd el, nem fázom! A macis paplan van rajtam, amit karácsonyra kaptam, de a pizsamát nem szeretem.
Csak néztem utána. Kacskaringózva szaladt. Lehunytam a szemem, majd azonnal kinyitottam. Otthon megkerestem a nyakláncot. Felpróbáltam. Nem tudtam bekapcsolni.
Másnap elvittem az ékszerészhez. Hazafelé leültem a padra, de rögtön felálltam.
Szemben a fa mögött Anna feje bukkant föl. Rám nevetett. Fogta a törzsét, és táncolva körbekerülte. Copfjai lengtek utána. Az ágakkal bújócskáztak.

Kikapcsol a férjem

Megőrjítesz! (Már megint magamban beszélek.) Csak nyomogatod folyton azt a távirányítót,
mintha szintetizátoron játszanál concertot. Miért nem nézhetek végig végre egy filmet?
Kapcsolgass már akkor, ha nem veled tévézek! Lábad megint a tányér mellett van az asztalon! Hol vagy, mégis mit gondolsz?! És ne fütyülj már! A világból kergetsz ki! A fejem majdnem szétrobban így is. De te soha nem vagy tekintettel rám! Az újságot megint a földre dobtad. A büdös zoknid pedig a hűtőben. Nem vagy teljesen normális!
Elegem van! Menj aludni! Hadd dőljek le a kanapéra egyszer én is. A gyerekektől persze nem búcsúztál el. Hát apa az ilyen?!
Ekkor hozzám hajolt, átölelt. Erős ujjai alatt egy percre a távirányító én lettem. Csináld még, szerelmem tovább! (De természetesen most is csak magamban beszélek.)

-A gyerekekhez még beugrom egy pillanatra – mondja, és csókot nyom számra.

Ez abszurdum…, ha

Ma éjszaka álmodtam. Egy szupermarket hűtőpultjában magam megláttam, elámultam.
Mellettem fóliába csomagolt véres húsok. Nyers szagom elviselhetetlen volt. Csak szívtam, szívtam magamba a folpackot.

Jött egy férfi. Csirkemellet akart venni.
Nem vagyok árucikk! - kiáltottam… volna, de már a bevásárló kocsiban kapálóztam.
Egy alma kedvesen rám mosolygott. Együtt finomak leszünk!- hallottam.
Bőrömön a szőrszálak tiltakoztak. Hiába. Egy óra múlva megnyúztak.
Tepsibe kerültem. Mellém alma, szilva, bacon szalonna. Jó sok fűszerrel is megszórtak. Prüszköltem.
Nem is rossz recept. – villant át agyamon.

Egy gyerek nem akart enni belőlem.
Miért szidjátok?
Kérdeztem volna, de már tudtam, hogy hasztalan.
Felnőttekbe kerültem. Gondolkoztak, miközben rágtak.

Eltelt pár óra. Megemésztett szagomtól hányinger környékezett, s valami nagyon nyomott. Egy nő kotorászni kezdett gumikesztyűben bennem.
Megtaláltam! Itt a szaros gyűrűd! – üvöltött.

Hazudsz! - kiáltottam. Add vissza a karikagyűrűm!

A barátom felébresztett.
Azt tanácsolta, reggel írjak meg mindent.

Már este van. Őt egész nap hiába hívtam. A barátnőmet is. Valami nem kerek.

Most úgy érzem magam, mintha légüres térben lennék újra.

Csip-csip

Piros lábnyomok

Valaki elém tette a "Következő vásárló" feliratú rudacskát. A futószalagra ültem. Átkulcsoltam a térdem, jobbra-balra pislogtam. Klattyogott a pénztárgép. Kerestem a nő szemét. De csak felemelt, végighúzott egy lapocskán. Átvilágított a sugárnyaláb. Kihúzta a nyelvem. Sietősen belepréselte kis fekete gépébe. Megrántotta. Meglökött, a bevásárlókocsiba buktam. A szürke rács hideg volt. Arcom steppelt párnára hasonlított. A földön plattyant pár vércsepp. Fel akartam tápászkodni, de hol erre, hol arra gurultam. Taszigáltak.
Kint havazott. Az orrom csak csöpögött. Még hallottam, hogy valaki felkiált: -Jé, piros hó esett!

Reklám-sztori

A Szeretet ült a kirakatban. Mellette a Bánat feküdt. Az emberek siettek. Néhányan visszafordultak. A Szeretet mosolygott, a Bánat laposan pislogott. Hiányolták a figyelmet.
Hát, ruhát cseréltek. A Szeretet gyönyörű volt meztelen. A Bánatra kicsit szűk lett a ruha.
Nem érték el a kívánt hatást, bár köröttük ünnepi fények csillogtak.
A Télapó integetett, a bárányok bégettek, Háromkirályok előttük térdepeltek.
A Bánat már nem tudta, mit tegyen. Fejre állt. A Szeretet csak mosolygott tovább. Majd hozzábújt. Ölelkeztek. Szikrázott minden.
Hanarosan a kirakatokban apró Szeretetek játszottak. Nevetgéltek, ide-oda futkároztak. Lekapták a Télapóról a sapkát, meglovagolták a bárányt. Mind Kiskirálynak érezte magát.
Az utcán a járókelők megálltak. Nevettek magukban.
A Szeretet hozzásimult a Bánathoz újra.

Télcsillag és télvirág

Húzza a hideg érzések szánját,
reszket a tél.
Olvadó szépség búcsúja fehér,
féltő kézzel nyúlok
egy pajkos hópehelyért.
-Gyere, legyél enyém.

Gyengéden egyet elkapok,
vele végre
télszerelmest álmodhatok.

Télcsillag hódolóm átölel,
télvirággá válok:
hófehér brokát sziromtest,
vékony fátyol, zöld uszály.

Kristálymintás virágágyba
fekszünk, napsugárban
megfürdünk.

Mikor felébredek,
kidugom fejem,
mint a legelső hóvirág.

Őssejtek köldökzsinórban

Szívünk csomóját
olló se vágja.

Most én hasadok.
Mellemen ősz fejed
a bross.

Majd összeillesztelek,
mint gyerek a puzzle-t,
ha darabokra szóródsz.

Kimosott vers

A legszebb ruhában írtam.
Kiskabátom felső zsebébe,
a bal oldalra rejtettem.

Úgy voltam csókjaiddal,
akár te -
kisfiúként a Sport csokival.

A kabátot cetlistől kimostam.
Fehér szöszök repkedtek
az udvarban.